A hatékonyság a mi feladatunk, a többszörös megtérülés a Te jutalmad!

Miközben kimagasló eredményeket biztosítunk ügyfeleinknek, jól is érezzük magunkat.

Szeretjük, amit csinálunk, és ez látszik is rajtunk. Ügyfeleink folyamatosan tapasztalják, hogy a velünk való együttműködés eredményeként fejlődik a vállalkozásuk. Büszkék vagyunk arra, hogy olyan hatékony stratégiákat hozunk létre, amelyek nem csak, hogy segítik ügyfeleink megálmodott céljainak elérését, de legtöbbször meg is haladják az előzetes elvárásaikat.

Csapatunk mindig készen áll az új kihívásokra, ezért ne habozz kapcsolatba lépni velünk, ha segítségre van szükséged a következő projektedhez!

Ismerj meg minket

Nem csak egy jó rendszer kell – a rendszer mögé emberek kellenek, akik tudják, mit csinálnak.

Olyan szakértői csapattal dolgozol majd, akik évek óta egészségipari márkák növekedésén dolgoznak, és minden területen hozzák a piac feletti szintet.

Németh Alexander

Stratégia | Brand | Technológia

Az én szakterületem a növekedési stratégia alkotás, brandépítés és a konverzióra optimalizált rendszerek kialakítása. Több mint 15 év tapasztalattal dolgozom webshop-fejlesztésen, UX-javításon és marketingfolyamatok technikai megvalósításán.

Pajor Gábor

Jogi megfelelés | Ügyfélélmény | Operáció

Szakértőként támogatom a marketingfolyamatok jogszabályi megfelelőségét, különösen az egészségügyi és táplálékkiegészítő szektorban. Emellett a vásárlói elégedettség menedzselésére, a termékminőség javítására és a belső folyamatok hatékonyságára fókuszálok – multinacionális projekttapasztalattal.

Pajor Kristóf

Tartalom | Kreatív

A tartalomgyártásért és a kreatív irányvonalért felelek. Legyen szó edukatív cikkről, márkavideóról vagy vizuális koncepcióról, célom, hogy a márkád egyszerre legyen hiteles, inspiráló és emlékezetes.

Németh Anita

Pénzügy | Ügyfélkapcsolat

Az én területem a pénzügyi folyamatok átláthatósága és az ügyfélkapcsolatok gördülékeny működtetése. Gondoskodom róla, hogy a közös munka ne csak eredményes, de élményszerű is legyen.

Marák Róbert

Marketingstratégia | Kampánymenedzsment

A márkakommunikáció, a kampányfolyamatok és a vásárlói viselkedésre épülő stratégiai döntések meghozatala az erősségem. A kampányok tervezéséért, optimalizálásáért és az ügyfélélmény finomhangolásáért felelek – nemzetközi szinten.

Több, mint 15 éve sikeresen az online világban

Cégünk alapításától kezdve az online világban mozgunk, web és webshop rendszereket működtetünk.
Büszkén mondhatjuk, hogy ez idő alatt számos kihívást sikerrel vettünk a saját, valamint az ügyfeleink tulajdonában lévő webáruházak üzemeltetése során egyaránt.

Ügyfél
0 +
Publikált tudományos cikk
0
Publikált PR cikk
0

Kizárólag nagyszabású, akár több országot érintő projektekben vállalunk szerepet, ahol a nemzetközi jelenlét és a széleskörű szakmai tapasztalat kulcsfontosságú. Szakértelmünket és erőforrásainkat kifejezetten ilyen jellegű, komplex és kihívásokkal teli vállalkozások támogatására összpontosítjuk, így biztosítva ügyfeleink sikerét a nemzetközi piacon.

Rólunk mondták

Papp Gábor
Papp GáborThe Pitch
„A The Logic Method csapatával az egyik piacvezető, CBD termékeket értékesítő webáruház keresőoptimalizálásán dolgoztunk közösen. A közös munka során a kommunikáció gyors és hatékony volt, emellett sikerült kimagasló eredményeket is elérnünk az ügyfél számára. A Logic Method csapata a weboldal megújításán munkálkodott, az általunk meghatározott technikai SEO szempontokat már ők is ismerték, így azokat a már a kezdetektől figyelembe vették és implementálták. A tartalmi SEO stratégiát közösen alakítottuk ki, aminek eredményeként a blog forgalma folyamatosan növekszik. A cikkek nem csak keresőoptimalizálási szempontjából teljesítenek jól, a Logic Method aktív közreműködésének köszönhetően a felhasználók egyedi és értékes tartalmat kapnak.”
Meló Pál
Meló PálPixel
„ Hosszú évek tapasztalata azt tanította meg nekem, hogy az emberek sokszor nem azt hallják, amit mondanak nekik, hanem amit hallani szeretnének. Ez egy házasságban akár veszekedést, az üzleti életben viszont súlyos anyagi veszteséget is okozhat. Első sorban azért szeretek a The Logic Method-el, és Alexanderrel együtt dolgozni, mert gyorsan és hatékonyan tudunk egyeztetni, továbbá megtervezni és kivitelezni a projekteket. Igyekeznek odafigyelni minden apró részletre, ami ugyan nem mindig kényelmes, de vitathatatlanul szükséges a magas színvonalú végeredményhez. „
Forstner Gábor
Forstner GáborUSA medical
„Közel 4 éve dolgozunk együtt a The Logic Method-el, komoly szakértelemmel rendelkező profi csapat. Turnkey megoldásokat biztosítanak, az első gondolattól a webáruházaink teljes fejlesztésén keresztül, az üzemeltetésig és még azon is túl segítik a munkánkat. A SEO terén elért eredményeiket külön kiemelném, Magyarország egyik legnehezebb SEO feladatát kapták tőlünk, viszont az USA medical pozíciói és eredményei magukért beszélnek.”
Molnár Péter
Molnár PéterMolnar Design
„ Amikor az ügyfeleim komolyan gondolják a marketinget és olyan digitális stratégiára van szükségük, ami a legutolsó technológiai változásokat is figyelembe veszi, mindig a The Logic Method-hoz fordulok. Számtalanszor bizonyították már, hogy ebben az őrülten gyorsan változó szférában képesek átlátni a hasznos, vagy olykor haszontalan trendeket, így azt nyújtják az ügyfeleimnek, amire nekik valóban szükségük van a sikerhez. A piac hemzseg az ígérgető, ködösítő marketing ügynökségektől így nehéz megtalálni a valóban hozzáértőket. Szerencsémre én megtaláltam a The Logic Method -ot: logikusak, következetesek és hatékonyak. „
Jake Crossman
Jake CrossmanEB Partner LLC | usamedical.com
“The team at The Logic Method are professional, easy to work with, and have great expertise. I appreciate getting to work with such skilled developers and I would recommend their services to everyone. Thanks specifically to Gábor and Alexander for all their support!"
Pásztor Noémi
Pásztor NoémiESZE Faipari Kft.
Az első projektünkön dolgozunk együtt a The Logic Method csapatával maximális hatékonysággal. Gáborral való közös munkánk alatt rendkívűl jól és eredményesen haladtunk, mindezek mellett a kommunikáció gyors és produktív. A The Logic Method-nek köszönhetően készült el a weboldalunk olyannak amilyennek elképzeltük. A webáruház kialakításán dolgozunk most és hamarosan az is hozni fogja a várt eredményeket. Köszönet nekik a remek munkáért.
Horváth Roland
Horváth RolandREWO-PRO Kft.
“Könnyű kommunikáció, tapasztalt szakemberek. Egy általuk még sosem látott weboldal biztonsági és sebességi problémáját nagyon rövid időn belül oldották meg. Segítségükkel újra a Google kereső élmenyőzébe kerültünk, ami segítette a forgalmunkat. Ezer köszönet, csak ajánlani tudom Őket.”

Működésünk alapjai

Amikor nehézségeid támadnak, mi mindig ott leszünk, hogy segítsünk!

Tudjuk hogyan érheted el legjobban a célközönségedet, és azt is, hogy hogyan tudsz velük kapcsolatba lépni. Hatékony stratégiákat dolgozunk ki számodra, melyek növelik a márkaismertségedet és az értékesítési mutatóidat.

Lépj kapcsolatba velünk még ma és készülj fel arra, hogy  a segítségünkkel új szintre emelkedik a vállalkozásod!